Sziasztok! Ahogy ígértem, meghoztam a folytatást. Talán egy kicsit rövid lett, és tovább boncolgathattam volna egyes történéseket, de úgy éreztem, most éppen ennyi elég is lesz. Remélem tetszeni fog, többet nem tudok hozzászólni! Jó olvasást, és a visszajelzéseket nagyon várom!
4. FEJEZET – KOPOGNI LUXUS?
"Something of vengeance I had tasted for the first time; as aromatic wine it seemed, on swallowing, warm and racy: its after-flavor, metallic and corroding, gave me a sensation as if I had been poisoned."
Nagyon féltem, hogy meglát egy nővér, vagy ne adj’ Isten véletlen az ügyeletes orvosba ütközünk bele. Ki se tudnánk magyarázni, azon kívül pedig teljesen hibbantnak nézne. Így is át akart rakatni a pszichiátriára, hát ha még megtudná, hogy éppen szökni készülök az ő híres-neves kórházából. A szívem a torkomban dobogott, és többször néztem hátra, mint előre, ezzel jócskán lassítva Jake tempóját, aki végül a mentőbejárón keresztül kicsempészett, majd a saját kocsijával hazaszállított, de nem ám hozzánk, hanem persze az ő lakásába, ami – mint kiderült – nincs is olyan messze tőlem.
Visszagondolva irtó vicces lehetett, ahogy kórházi hálóingben, egy pokróccal a hátamon, szobapapucsban caplatok a mentőbejáratnál. Már csak az az egyetlen probléma, ha felhívják Heathert, vagy a toronyházat, ahol lakom, hogy a hollétem felől érdeklődjenek. Ah, nem is értem, hogy miért izgulok én ezen, hiszen belevaló csaj vagyok! Ha balhé lesz, hát balhé lesz! Állok elébe! Felnőtt, független nő vagyok, és ha el akarom hagyni a kórházat, akkor bizony meg is teszem!
Miután Jake-hez értünk, csinált nekem egy teát, majd megágyazott a szerény kis kanapéján, ami szerintem egy jó ezressel került többe, mint az enyém. Hihetetlen, hogy eddig abban a tudatban éltem, miszerint Jake jóval szerényebb körülmények között él, mint jómagam. Ha lehet úgy mondani, most óriásit koppantam, és mikor beértem a lakásába, a szám is tátva maradt. Ismét vicces látvány lehettem.
- Szóval te ebben a kacsalábon forgó palotában laksz – jegyeztem meg, miközben jobban körbenéztem. – Azt hiszem, ezt sem a gépek bütyköléséből szedted össze, ugye?
- Valóban nem – nevetett fel -, mondhatjuk úgy, hogy volt egy kis kezdőtőkém, hála a szüleim lelkiismeretes félrerakásának. Nem fenyeget az éhenhalás veszélye.
- Így már mindent értek – telepedtem le a kanapéra. – És ha ennyi pénzetek van, miért gályázol az irodában? Semmi szükséged nincs rá, hiszen mindened meglenne úgy is, ha egész nap csak a lábadat lógatnád.
- Ezt pont neked magyarázzam el? – kérdezte, és elkomorodott, de csak egy pillanatra. Igen, ez valóban hülye kérdés volt tőlem, hiszen én is ilyen okok miatt hagytam ott Angliát. Bár, ha jobban belegondolunk, voltak ott más okok is, amit most inkább nem fejtenék ki. Majd talán valamikor máskor.
Egy gyors vacsora és egy órácska közös tévézgetés után elköszöntünk egymástól, és míg én a kanapén forgolódtam, ő az igazak álmát aludta a pihe-puha ágyikójában. Igaz, hogy minden joga megvolt hozzá, hiszen ez az ő lakása, az ő ágya, csak az a gondom, hogy ettől hihetetlen nagy honvágyam lett. Én is azt akartam, hogy a saját hálómban hajthassam álomra a fejem, a megszokott illat lengjen körül. Hiányzott az életem megszokott ritmusa, hiszen most valami megváltozott. Nem otthon vagyok, nem a szokásos környezetemben. Utoljára akkor éreztem ilyet, amikor... nos, igen. Azon a reggelen.
Korán ébredtem, és Jake-et megelőzve kutattam ennivaló után. Furcsa, hogy manapság egy legénylakásban is találni tojást, így egy angolos reggelit összedobtam két személyre. Sajna kávé nem volt otthon, de tudtam, hogy a következő utunk úgyis a Starbucksba fog vezetni, így nyugodt voltam, már ami a napi koffeinadagomat illeti. Ami az életem többi részére vonatkozna, hát inkább nem mondok semmit.
A reggel furcsán szótlanul telt, mintha két ismeretlen, egymásnak teljesen közömbös ember ülne egymással szemben, és ez iszonyatosan zavaró volt. Ha a tekintetünk összetalálkozott, mindketten lesütöttük a szemünket, és úgy tettünk, mintha a másik ott sem lenne. Hirtelen újra Angliában éreztem magam, édesanyámék viselkedtek így. Úgy éreztem, mintha valami miatt szégyellnem kéne magam, pedig szerintem semmi nem történt, ami ilyen dolgokat vonna maga után. Nem feküdtem le vele, nem is aludtam az ágyában, szinte hozzá sem értem, csak kétszer megöleltem, ebbe pedig nem kéne belepirulnia, ahogy nekem sem. Egyre jobban furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy miért viselkedik így, de merszem nem volt ahhoz, hogy rákérdezzek, így inkább csak tűrtem, és imádkoztam, hogy múljon el, és legyen minden olyan, mint tegnap este. Szükségem van rá.
Miután a feszélyezett reggelit elfogyasztottuk, úgy döntöttem, hogy muszáj leszek kilépni az utcára abba a szerelésbe, amit Heather még a délután folyamán csempészett a táskámba. Igaz, hogy – valószínűleg direkt – olyan cuccokat válogatott össze, amiben a mosdóig sem menne el, de Heather ilyen. Megszoktam már, egy porcicát sem bíznék rá. Persze, jó barátnőmnek mondja magát, de azért benne van a hajlam, hogy itt-ott keresztbe tegyen nekem. Mi sem bizonyítja jobban ezt a tényt, mint ez a nevetséges ruha összeállítás, és persze az a fajta meglepetés is pont rá vall, ami a saját otthonnak nevezett lakásomban fogadott, amikor hulla fáradtan hazaértem.
Egy, számomra túlságosan ismerős, és nem igazán kedvelt személy ült a kanapémon, mégpedig nem is akárhogyan. Az egyik koszos cipője mellette volt, a másik pedig a szőnyegen. Mikor megláttam, azt hittem, hogy menten felrobbanok, és minimum hat évet fogok ülni a sitten emberölésért. Mérlegeltem. A börtön nem szerepelt a rövid távú terveim között, így embert nem ölhetek, de mondjuk, mi lenne, ha kirugdosnám a lakásból? Lehet, hogy megúszná nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel és én is a pereskedést és a súlyos testisértést vádját egyaránt. Persze mindig vannak olyan pillanatok, amikor vissza kell fognunk magunkat és bájos mosolyt erőltetünk az arcunkra, amitől pontosan úgy nézünk ki mint egy imént szabadult sárgaház-szökevény.
- Hát te meg mi a francot keresel itt? – kérdeztem, az előbb említett vigyorgással tarkítva az amúgy sem a legjobb színében lévő arcom. – Egyáltalán ki engedett be?
- Heather volt az a nagy érdemű lény, aki ilyen dolgokra vetemedett a te otthonodban – mondta Ed halál nyugodtan. - Nem elég, hogy a lépcsőházat megosztotta velem, még be is invitált, ráadásul ő szólított fel, hogy foglaljak helyet ezen a nemes kanapén, amin megtaláltam néhány hajszáladat. Mit ne mondjak, felüdülés volt.
- Megtudhatnám az okát annak, hogy ilyen durva módon befurakodtál a privát szférámba – kérdeztem ugyanolyan iróniával a hangomban, amilyen az imént neki is volt. – Nehogy azt mondd, hogy csak nem volt hol pihentetned a hátsódat.
- Valóban nem – kelt fel, majd egy-két lépést közelített felém. – Az oka annak, hogy itt vagyok, valami teljesen más.
- Várj, kitalálom – dobtam le a táskám oda, ahol az imént még ő ült. – Aljas módon szeretted volna az én hajszálaim mellé a te mocskos cipőd nyomait is díszítésként rányomatni a kanapémra.
- Hogy találtad ki? – mutatott döbbenetet, majd el is nevette magát. – Ha nem bánod, át is gyalogolnék rajta még háromszor.
- Akkor biztosan bokán rúglak – reagáltam rá negédesen majd egészen közel mentem hozzá. – Nos? Elárulnád végre, hogy miért büdösíted a lakásom légkörét a drága pacsuliddal?
- Hát persze – mosolyodott el. – Bár mutathatom is, de ahhoz el kell vonulnunk a hálószobádba. – kacsintott egyet.
Ez volt az a pillanat, amikor már nem bírtam tovább. Nagyon reméltem, hogy az előbb hallottakat csak buta módon félreértettem, és nem épp egy kis légyottra akart csábítani, mert akkor esküszöm, hogy puszta kézzel fojtom meg. Az arckifejezése sajnos sok rosszat sejtetett, ugyanis jól látható volt rajta az Ed-féle kaján vigyor. Az idegtől paprikavörössé váltam, és szinte már hallottam hallottam, ahogy a bennem lévő ”bomba” számlálója ketyeg. Csak fel ne robbanjon!
Öt..
- Semmi kötöttség, csak szex – mondta, mintha éppen csak az időjárásról csevegne.
Négy...
- Ne mondd, hogy te nem akarod – vigyorgott, majd végigsimított a karomon.
Három...
- Látom rajtad, hogy te is vágysz rá. Én is. Akkor meg minek visszafogni magunkat? – kérdezte.
Kettő...
- A múltkor elég jól sikerült. Eddig senki nem tudott téged lepipálni – csókolt bele a nyakamba.
Egy...
- Ez a ruha úgy is pocsék rajtad. Mi lenne, ha levennénk? – nevette el magát, mire bekövetkezett az általam előre megjósolt robbanás.
Elkaptam a kezét és teljes erőből elkezdtem magam után húzni, de persze nem a háló felé. Sokkal jobb ötletem támadt. Úgy döntöttem, hogy a saját erőm segítségével vágom ki a lakásomból. Először nem értette, hogy miért rángatom, de mikor kapcsolt, már fél lábbal a küszöbön volt. Már? Valóban ezt mondtam volna? Helyesbítek, még csak ott volt, és onnan nem került sok erőfeszítésébe, hogy egy mozdulattal belökje az ajtót. Nagy szerencsétlenségemre én épp az mögött álltam, és ajtóstól repültem neki a falnak, majd csúsztam is le rajta, mint egy széttört tojás. Zúgott a fejem, lüktetett az ütés helye, és csak erőtlenül feküdtem, mint akit oda raktak. Magamban a konyhakés pontos helyét kezdtem el felmérni a memóriám segítségével.
- Takarodj innen – suttogtam, mikor megláttam, hogy Ed túlságosan magabiztosan közelít felém. Mintha meg sem hallotta volna, amit mondtam, folytatta tovább, amit elkezdett. – Tűnj el!
- Nem-nem – mosolygott, majd lehajolt hozzám. - Csak ha megígéred, hogy este tízig kipihened magad és teljes erőbedobással jelensz meg este a Plaza hotelben, mint a kísérőm.
- Ne is álmodj – lihegtem, miközben elkezdtem feltápászkodni a padlóról. – Az a verzió jobban tetszene, ha most elhúznál és megdöglenél valahol.
- Abból nem származik hasznom – mosolyodott el. – Tízre érted jövök.
- Nem hinném, hogy nyitott ajtókat fogsz találni – húztam ki magam, de még mindig szédelegtem.
- Erre az esetre megszereztem a főnököd e-mail címét – mosolyodott el magabiztosan. – Van egy pár képem rólad arról az éjszakáról, amit együtt töltöttünk. Ugye te sem szeretnéd, hogy közszemlére bocsássam? Gondold meg, cicus.
- Rohadj meg – sziszegtem, és álltam a tekintetét egészen addig, amíg ki nem hátrált a lakásomból, és magára húzta az ajtót.
Elképesztő, hogy a félelem mennyi dologra képes, és mekkora őrültségekre. Amint találtam egy doboz altatót, legurítottam egy darabot, és tudtam, hogy nyugodt alvásban lesz részem, hiába tombolt bennem a düh és más fajta érzelem. Úgy éreztem, hogy menten felrobbanok, de mikor a fejem a párnára ért, minden gondolatom elszállt, és legközelebb csak este nyolckor tért vissza, amikor kipattantak a szemeim. Szerencsére a helyzethez képest kipihenten ébredtem, így csak a hatalmas ablakhoz kellett sétáljak, hogy egy kis ágaskodás árán magamba szívhassam a New York-i pörgés minden erejét, és kedvet kapjak ahhoz, hogy eleget tegyek Ed invitálásának. Azon pedig már most elkezdtem gondolkodni, hogy mit tehetnék az ellen, hogy a karmai közé kerüljek, elvégre ha tényleg vannak neki olyan dolgai, amikkel tönkretehetné a karrieremet, hát azt biztosan nem csak ma vetné be ellenem. Egy mondatban összefoglalva a rizsát, kell találnom valami olyat, ami ha napvilágot lát, belebukhat, úgy, ahogy én is, ha az ő szája – illetve keze – jár el.
Készülődni kezdtem. Két óra alatt pontosan képes vagyok elkészülni, így nyugodt tempóban keresgéltem ruhákat, majd ültem be a kádba, hogy a bájolgás előtt még egy kicsit ellazulhassak, és a tervemet, ami – ahogy ismerem magam egy cseppet sem lesz könyörületes – ma fog életbe lépni, tökéletesen kidolgozhassam. Ruhaügyileg, ami nem hagyhattam ki, az egy csipkés combfix volt, ez fölé pedig egy sokkal szolidabb, kicsi térd fölé érő fekete ruha, aminek a mell feletti része ugyancsak csipkéből volt, de a szabása miatt a csipke nem erotikus irányba tolja a viselő kisugárzását, sokkal inkább elegánsabbnak tűnik, mint egy sima fekete ruhában. Ehhez fekete magas sarkút húztam. Sminkemben inkább a számat emeltem ki, így egy vörösebb rúzst és kontúrt is használtam, hajamat pedig húsz perc vasalgatás után szorosan lófarokba kötöttem.
- Szép jó estét a hölgynek – köszönt udvariasan Ed, de láttam a szemében, hogy legszívesebben már egy jó nagy franciaágy közepén fetrengene a társaságomban. Már csak az a kérdés, hogy ez ma meg fog-e történni, vagy sem. Lehet voksolni? Majd a történet után…
- Neked is – mosolyodtam el, és próbáltam mindezt úgy tenni, hogy ne látszódjon a kényszer. – Hova megyünk pontosan?
- A Plaza hotel egy zártkörű bulijára. Nagyon jó lesz – simított végig a vállamon. – Segíthetek? – kérdezte, majd belebújtatott a kabátomba.
Amint odaértünk, kiszúrtam Chace-t, de úgy tűnt, hogy Stephanie nélkül, magányosan iszogatott egy fehér terítővel borított asztalnál. Ed rögtön oda is vezetett, majd helyet is foglaltunk. Chace meglepetten mérte végig kettősünket, miközben az én fejemben csak a tervem minden egyes apró mozzanatának a kidolgozása pörgött, még mindig. Egyszer csak – teszem hozzá a harmadik pohár pezsgő után – szám széles mosolyba ívelt, majd elnézést kértem az asztal többi tagjából, és, mondván egy kis levegőre van szükségem, elszöktem. De nem sokáig mentem, csak a következő utca sarkára, ahol egy pink felirat hirdette, hogy mit találhatunk a falak mögött. Az eldugott kis ajtó egyre hívogatóbbá vált, majd mikor benyitottam, mindenki meglepetten nézett rám. Egy nő a szex shopban? Nos igen! Én, Lorainne Elliott, este féltizenkettőkor egy ilyen bolt kövét koptatom. És hogy miért? Az titok.
Sétálgatni kezdtem a sorok között, gondosan átnézve a polcokat, de egészen a bolt végéig nem találtam meg, amit kerestem. Tele volt olyan dolgokkal, amiket én tökéletesen feleslegesnek véltem, de aztán végül megtaláltam az én kis eldugott birodalmamat. Bőrbilincs, bokabilincs, fekete szemfedő és egy simogatónak elnevezett pálca, végén piros tollacskákkal, nos ez lett a kosaram tartalma. Bocsi, elfelejtettem az ágyhoz kötöző szettet. A pénztáros lány rezzenéstelen arccal vitte be a gépbe a vonalkódokat, majd húzta le a kártyámat. Nagy levegőt véve slisszoltam ki a boltból és magamban áldottam magam, hogy elég nagy táskát hoztam ahhoz, hogy ezeket a finomságokat elrejtsem. Egy kis idő múlva ismét a fiúk társaságában ültem, és el sem tudta kerülni a figyelmem az a tény, hogy Ed keze valahogyan a combomra siklott, miközben én szürcsöltem a Margaritám.
Semmi baj - gondoltam magamban, és Ed kezét kicsit kisegítve felhúztam a szoknyám éppen addig, hogy egy pillanatra láthatóvá tegyem a harisnyatartóm. Éreztem, ahogy Ed lélegzetét is visszafojtja, majd lesimítja a ruhát, és követelőzően közelebb húz magához.
- Biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdezte bizalmatlan tekintettel Chace, ahogy végignézett rajtunk. – Tudod, neked ott van Jess, és nem hiszem, hogy…
- Amihez nincs közöd, abba nem illik belepofázni – hallgattatta el Ed, majd felrángatott az asztaltól. – Bocsi, de azt hiszem, nekünk egy kis dolgunk akadt. – húzott el onnan a recepció felé. Csak kacsintottam egyet Chace-re, aki ettől szinte elfehéredett, majd tudtam, hogy nyert ügyem van. Ed valóban egy szobát akart lefoglalni a mai estére, és amint megtette, ki is akarta élvezni az általa bérelt lakosztály kényelmét.
- Bírj magaddal! – szóltam rá, majd óvatosan ellöktem magamtól a liftben, és egészen addig tartotta is magát, amíg be nem léptünk a hálóba. Ott aztán, mintha csak a pokol szabadult volna el, úgy vetette rám magát, és alig tudtam kicsempészni a táskámból az első kelléket, a szemfedőt. Gyorsan a szemére is húztam, majd legurítottam magamról, és átvettem az irányítást. Apró csókokkal halmoztam el, miközben kigomboltam az ingjét, majd a nadrágjától is megszabadítottam. Észrevétlenül akasztottam a bilincset az ágy lábához, amihez aztán Ed kezét is rögzítettem. A másikat sajnos kötéllel kellett biztosítsam, és az nem is tűnt olyan masszívnak, hogy sokáig tartson. A jelekből ítélve Ednek tetszett ez a kiszolgáltatott helyzet, így sejteni sem sejtett semmit abból, hogy az éjszaka másképp is elsülhet, és nem úgy, ahogyan azt ő szeretné. Ismét lassan megfosztottam pár ruhaneműtől, aminek a hatására immáron anyaszült meztelenül feküdt előttem.
Végigsimítottam rajt az édes kis tollas pálcával, mire beharapta a száját, majd rá is raktam a bokabilincset.
- Mi ez az egész – búgta, mire elmosolyodtam, és ismét a táskámban kezdtem el kotorászni. Egy vörös rúzst húztam ki belőle, majd célba is vettem egyes testrészeit.
- Egy kicsit megpocakosodtál, tudtad? – kérdeztem nevetve, majd a rúzst a hasához érintettem. Először egy nagy G-betűt írtam rá, aztán jöhetett az A, majd az Y. (ezt mindenki fordítsa le magának) Még tettem az arcára egy-egy piros foltot, majd a telefonommal a kezemben egy csók kíséretében levettem Edről a szemfedőt.
Egy villanás, majd azt követte egy második és a harmadik. Minden szögben tökéletesen megörökítve a telefonom segítségével az, ahogyan Ed Westwick lekötözve vonaglik, pocakján egy hatalmas felirattal a „MELEG” szó kacsint ránk vissza. Mi sem lehet ennél mulatságosabb? Kár, hogy ezt csak én gondoltam így. Mikor épp végeztem, az ajtó valahogyan kinyílt és Chace rontott be rajta.
- Ed, Jessica keres lent már egy ideje – mondta, majd ahogy ránézett, a szó is belé fagyott. – Ti meg mi a francot műveltek?
- Nos, azt hiszem ez magáért beszél – igazítottam meg a ruhámat. – Tudod azért vagyok itt ma este, mert Ed megzsarolt – lépkedtem Chace felé lassan -, így ránkényszerültem valami olyan dologra, amivel én is zsarolhatom őt. Ugye mondanom sem kell, hogy ezek a képek már az e-mail címemen és nem mellesleg a telefonomon vannak arra az esetre, ha Ed véletlenül felkeresné a főnökasszonyt és kitálalna azokról a dolgokról, amik fél éve történtek. És ha most megbocsátasz – kerültem ki, majd a lifthez sétáltam. – Ja és, Chace! Hagyj nekem egy kis egérutat, mielőtt eloldoznád. Köszönöm!
Én, mint aki jól végezte a dolgát, mert hát ugyebár ez így is volt, kisétáltam a hotel bejáratán, kikerülve Stephanie-t és Jessica-t, akik immáron fejvesztve keresgélték eltűnt kedvesüket. Torz mosollyal a képemen csapott arcon a hideg levegő, de szerencsére a leintett taxiban erősen ment a fűtőberendezés, így teljes kényelemben, vacogás nélkül érhettem haza. Az ajtómhoz már szinte csigaléptekben cammogtam, majd csak behúztam magam után, és rögtön megszabadultam a tíz centis sarkaktól, amik eddig kínozták a lábam. Éppen a kulcsomat tettem volna bele a zárba, hogy elfordítsam és teljes biztonságban legyek, amikor az ajtó szinte belökődött, és egy nagyon-nagyon dühös Ed nézett velem farkasszemet. Az arcán még látszódtak a rúzs vörös nyomai, az inge félig ki volt gombolva, és elég szerencsétlenül nézett ki, ennek ellenére félelmetes volt. Ahogy minden izom megfeszült az arcán, hátrálni kezdtem.
- Te büdös ribanc – üvöltötte, majd a következő pár pillanatot mintha lassított felvételben néztem volna. A kezével utánam kapott, de mielőtt elérhetett volna, megingott, mivel Chace mellette átbújva elém áll, így testével egy kicsit meglökve ugyan, de megmentett Ed haragjától.
- Higgadj le, ebből semmi jó nem sül ki – tette ki mindkét kezét Chace, így az előszoba paramétereinek köszönhetően teljesen elfedte az utat Ed előtt. – Te megzsaroltad, ő is vissza akart valamivel vágni. Azt nem mondom, hogy korrekt, de megérdemelted.
- Héj, haver! Te most kinek az oldalán állsz? – vörösödött el a méregtől Ed arca. – Beleszerettél ebbe a kis kurvába, hogy így védelmezed? Nem te mondtad, hogy csak egy olcsó lotyó, hát akkor most miért védelmezed?
- Semmi ilyen dolgokról szó sincs, egyszerűen nem hagyhatom, hogy megüss egy nőt – sóhajtott Chace. – Most pedig a legjobb lenne, ha átmennénk hozzánk, és miután rendbe szedted magad, visszamész Jessicáért.
Egy szó nélkül távoztak a lakásomból, még vissza sem néztek. Rögtön be is zártam duplára az ajtót, és a nappali felé siettem, ahol egy nagyon döbbent Heatherrel találtam szemben magammal. Egyik szemöldöke mintha feljebb lett volna, mint a másik, annyira ámultan nézett rám.
- Mi rosszat csináltál megint? – kérdezte bizalmatlanul, mire az emlékek elborították az elmémet. A földre rogyva nevettem, és ütöttem a padlót, Heather pedig egyre torzuló arccal nézett és próbálta az értelmetlen szavaimat egy-egy mondattá alakítani. Önfeledten mulattam a saját hülyeségemen, és tudtam, hogy ezek után Ednek nem lesz alkalma arra, hogy megzsarolhasson. Akkor még nem tudtam, hogy ez az egész milyen lavinát indított el, és legfőképpen, hogy mekkora súlyú következményei lesznek.
...folyt.köv.
