Bevezető

Sziasztok! Nos meghoztam a prológusnak megfelelő szösszenetet. In medias res alapon íródott, úgyhogy a magyarázatot inkább későbbre hagyom. Mint láthatjátok, ehhez a részhez már találtam is zenét, ezt beraktam a lejátszóba. Akkortól passzol a történethez, ahonnan megjelöltem. Ez pedig nem más, mint Britney Spears - I'm a slave 4 U. Jó olvasát kívánok, és a véleményeket várom!

BEVEZETŐ – AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS

- Nem hiszem el, hogy Louboutin cipőben táncol – hallottam az egyik lány hangját magam mögött. Sóhajtottam, majd a tükörbe pillantottam. A hajam nagy hullámokban omlott a vállamra, a műszempillák szinte eltakarták a fél szemem. Furcsa ez a fekete haj, még mindig nem tudtam hozzászokni.

Ami a ruhámat illeti, ismét nem adtak rám rendes göncöt. Csak egy apró fűző, és egy vörös tanga. Minden piros rajtam, nem hiába Red Lips a bár neve.

- Ti jöttök – szólt be egy mély férfihang, mire mindhárman felpattantunk és gépies mozdulatokkal az ajtó felé vettük az irányt. Ekkor hallottuk, hogy a pultos bejelent minket, majd feltekerte a zenét maximumra.

(zene be)

Amint elhagytuk az öltözőt, a mozdulataink automatikusan kecsesebbé, nőiesebbé váltak, hiába voltak elképesztő méretű sarkaink. Minden fény lekapcsolódott, csak a színpadnak használt óriási asztal volt teljes valójában kivilágítva. Igaz, hogy nem itt kéne felmásznunk, de sajnos a backstage jelenleg felújítás alatt áll, így a székek között kell felmásznunk. Micsoda megaláztatás.

Mindenesetre a bevonulás maga is már egy tradíció itt. Kiválasszuk azt az embert, aki segíteni fog nekünk feljutni. Elől ment Nessa, őt követte Lucy, a sereghajtó pedig én voltam, mint mindig.

Odamentem egy igen alacsony, sötét hajú sráchoz, akinek az arcát sajnos nem láttam, és a hajába túrtam. Rögtön rám emelte a tekintetét, én pedig elnevettem magam.

- Segítenél? – intettem a fejemmel a színpad felé, mire automatikusan felültetett az asztalra, de úgy tűnt, hogy elengedni már nem igazán akart.

Egy határozott mozdulattal megpördültem és már talpon is voltam. Következhetett a show.

Mivel harmadik táncos vagyok, rúd már nem jutott nekem, így felváltva voltam Lucynál és Nessánál. A megszokott koreográfiát csináltuk, ami már olyan könnyedén ment, hogy képes voltam közben mosolyogni is.

Igen, azért kapom a fizetésem, hogy rázzam a formás kis hátsómat, és részegek meg perverzek csorgassák rám a nyálukat. Ez nem éppen rám vall, de a szükség nagy úr, én pedig egyre jobban kezdek belejönni.

A szám végénél tartottunk már, mikor Lucy vészesen közeledni kezdett felém.

- Pipe Chair – súgta a fülembe francia akcentussal, majd ellépett tőlem és táncolni kezdett. Odamentem a rúdjához, majd felkapaszkodtam, és egy fajta ülő helyzetet imitálva pörögtem egészen addig, amíg földet nem értem. Ott aztán egy újabb gyors mozdulattal álló helyzetbe küzdöttem magam, és egyik lábamat beakasztva hátradőltem.

Az emberek tapsa segített rájönni, hogy a shownak vége, ezután a szórakoztatás a fő feladatunk. Semmi koreográfia, csak szabad riszálás.

Úgy döntöttem, hogy Lucy helyén maradok, és mikor a hangulatfények újra felgyulladtak, csak simán lecsúsztam háttal a rúdnak. Végre láthattam a közönséget, és a szemem meg is akadt valakin.

Az a férfi volt, akihez odamentem. Rezzenéstelen arccal nézett, és tűrte a tekintetemet. Szinte szigorú volt a pillantása, nem az a vágyakozó, bódult, amit a közönségtől megszokhattam. Apró szemei még jobban összeszűkültek, mikor egy pillanatra rámosolyogtam.

Miért méregetett ilyen ellenszenvesen, hiszen az előbb még majdnem letepert, pedig akkor még meg sem mozdultam? – kérdeztem magamtól, majd elkaptam róla a tekintetem, és tovább táncoltam.

Furcsa mód Lucy és Nessa ilyenkor kedvesek voltak, az öltözőben pedig hozzám se szólnak, csak a hátam mögött elemezgetik, hogy mit viselek éppen.

Talán öt perc telhetett el, mikor láttam, hogy az előbbi férfi felkel a helyéről, és int nekem. Mit sem sejtve lépkedtem a színpad szélére, és hajoltam le hozzá.

- Privát tánc, két perc múlva – jelentette ki szinte unottan, én pedig összeráncoltam a szemöldököm. Na ez az, amit nem fogok megtenni!

- Én... nem szoktam. Nem vállalok privát munkát – habogtam, és éreztem, hogy oda a magabiztos vadmacska imidzsem.

- Te sem utasíthatsz vissza háromezer ropogós amerikai dollárt – mosolyodott el, majd faképnél hagyott.

Atléta módjára ugrottam le a színpadról, majd Jackhez siettem. Ő a pultos és a főnököm egyben, ergo ő dönt a sorsomról.

- Volnál szíves megmondani az úriembernek, hogy nem táncolok sem neki sem másnak privátban? – sikítottam, de ő is csak elmosolyodott.

- Túl gazdag ahhoz, hogy visszautasítsd! Egész este a legdrágább whiskyt issza a haverjával, és hatezer dollárt ajánlott a táncodra – mondta, majd feltette mindkét kezét, ezzel jelképezve, hogy nem ő tehet arról, hogy mehetek ”szobára”.

Berohantam az öltözőbe, megigazítottam a sminkem, ittam egy korty vizet és felkészültem lelkiekben az első egyedüli táncomra a piros ajtó mögött.

Benyitottam az említett helyre. Egy kör alakú hely volt nekem kijelölve, előtte egy vörös ülőgarnitúrával, ahol már az előbbi pasas foglalt helyett a haverjával.

- Ennyi pénzt kidobsz egy kurvára? – kérdezte az a bizonyos haver, aki jó pár centivel magasabb volt a másiknál, és a haja is világosabb színben pompázott. Hogy őszinte legyek, az ő arca sokkal barátságosabbnak tűnt, mint a megbízómnak, de nincs mese, tennem kellett, amiért fizetnek.

- Az én dolgom, hogy mire költöm a felesleges millióim – fordult el tőle. – Hogy hívnak, szépségem?

- Cherrie – mondtam halkan, majd a rúdhoz léptem. Miközben táncolni kezdtem, azon gondolkodtam, hogy miért beszél ilyen furcsa hanglejtéssel. Ekkor hasított a tudatomba a megoldás: angol.

A döbbenet az arcomra is kiült, és egy pillanatra meg is dermedtem. Legszívesebben elfutottam volna, de tudtam, hogy nem tehetem meg.

Mi van ha anyám küldte, hogy megtudja, miként éldegélek én amerikában? – kérdeztem magamban, és éreztem, hogy a kezem remegni kezd.

- Helló. Én Ed vagyok – mosolygott, majd kezet nyújtott. Ismerős, túlságosan ismerős nekem. Illedelmesen a kézfogás helyett kezet csókolt, ami errefelé nem igazán szokás.

A halálos ítéletem már útban van, éreztem. Ezer százalék, hogy a pasas angol, és ha még ismerős is, akkor valószínűleg tudja, hogy ki vagyok. Ki gondolta volna, hogy az elitek még a legutolsó Brooklyn-i bárban is rám találnak.

- Valami baj van, kedves Cherrie? – kérdezte az Ed nevű pasas. – Mintha fejben valahol máshol járnál.

- Elnézést – mondtam, és tovább táncoltam. Ekkor vettem észre, hogy felkelt a kanapéról, és felém tart.

- Ha gondolod, folytathatnánk ezt valahol máshol. Ez a szoba, meg maga a hely sem valami barátságos – mondta, miközben végigsimított a fenekemen.

- Semmi érintés – hátráltam tőle. – Mindent a szemnek, semmit a kéznek – mosolyodtam el.

- Ha mindent a szemnek, akkor esetleg levehetnéd azt ott – mutatott a fűzőmre. – Nem lehet valami kényelmes darab, és én is jobban érezném magam, ha nem lenne rajtad.

- Nem vetkőzöm – jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangnemben.

- Akkor marad az választás, hogy elhúzunk innen – mosolygott, miközben a haverja már a halántékát masszírozta. Szemmel láthatóan nem tetszett neki a ma esti program.

- Én táncosnő vagyok, nem prostituált – mondtam, és táncoltam szó nélkül tovább.

- Majd meglátjuk, hogy egy whisky után is ezt gondolod majd – vigyorodott el, majd kirohant.

Félve ránéztem a másik srácra, aki csak sóhajtott, majd megütögette maga mellett a kanapét, jelezve, hogy nem kell tovább ugrálnom a rúd körül. Labilis léptekkel lemásztam az emelvényről, majd lehuppantam az ülő alkalmatosságra.

Egy perc sem telt bele, és Ed két pohárral jött vissza. Az egyiket átnyújtotta nekem, a másikat ő húzta le.

- Gyere csak ide – húzott az ölébe, miután letette a poharakat. Éreztem, hogy elkezd forogni körülöttem a világ, és elálmosodtam.

Ezek után már csak képek ugrottak be. Láttam, ahogy rohanok be a táskámért, és magamra kapom a farmerom, majd azt, hogy egy Cadillac parkol a bár előtt. Hogy mi történt előtte és utána, ki tudja.

...

Reggel eszméletlen fejfájással keltem. A reggeli fény egyenesen a szemembe világított, amitől kénytelen voltam elfordulni. Amint épp egy száznyolcvan fokos fordulatot vettem volna, beleütköztem valamibe. Pontosítok, valakibe.

Szemeim kipattantak és szembesültem azzal, hogy Ed fekszik mellettem. Akarom mondani, én fekszem Ed mellett, mert ez nem az én ágyam, és a lakás sem passzol.

- A francba – pattantam fel, és magamra tekertem a takarót. Egyetlen egy dolgot éreztem a fejfájáson kívül, mégpedig azt, hogy hányingerem van. Rövidtávfutókat megszégyenítő sebességben kezdtem el futni össze-vissza a házban, hogy megtaláljam a mosdót, és röpke tíz másodperc múlva már ki is üríthettem, amit a gyomrom képtelen volt megemészteni.

Mikor meguntam a vécécsésze fölötti görnyedést, felegyenesedtem és visszamentem a hálóba, ahol a padlón köszöntek nekem vissza a tegnapi ruhadarabjaim. Add Istenem, hogy nem csináltam semmi hülyeséget!

- Csipkerózsika felébredt – mosolygott Ed. – Hívjak neked egy taxit? – kérdezte, ami számomra annyit jelentett: Tűnj el innen végre!

- Csak miután elárultad, hogy mi a francot raktál a piámba – sziszegtem, majd az ablakhoz sétáltam.

- Az maradjon az én titkom. A lényeg, hogy hatásos volt. Gyönyörű emlékeket szereztél nekem kedves Lorainne – mondta, és felkelt az ágyról.

- Mondták már neked, hogy rohadtul nem illik más dolgai között turkálni? – kérdeztem, majd az alattunk lévő, nyüzsgő várost kezdtem el kémlelni.

- Nem igazán izgat – vonta meg a vállát. – Nos, jöhet az a taxi?

- Kösz, egyedül is boldogulok – mondtam, mikor rájöttem, hogy túlságosan közel vagyok a lakásomhoz. – Merre van a kijárat?

- A folyosó végén – intett a fejével.

Úgy döntöttem, hogy a ruháim most kicsit sem fontosak. Felkaptam a cipőm, és a hosszú szövetkabátom, majd sietős léptekkel az ajtó felé vettem az irányt!

- Ez a tiéd – nyomott Ed a kezembe egy csekket, amit aztán zsebre is tettem. – Most pedig hívok egy taxit!

- Semmi szükség rá, már mondtam – kiabáltam, és becsaptam az ajtót, ami rögtön utána ki is nyílt.

A lépcsőház felé vettem az irányt, mert a folyosó alapján már sikerült beazonosítanom a helyet, nagy sajnálatomra. Gyorsan szeltem a lépcsőfokokat, mert azt hittem, hogy Ed utánam jön, de végül nem így lett, szerencsémre.

- Lift segítségével előbb lenn leszek, mint te. Harminc emelet kemény edzés lesz, drágám – hallottam a hangját, majd a lift jellegzetes csengetését is.

Még két lépcsőfokot ereszkedtem, majd a 291-es számú ajtó előtt megálltam. Benyomtam a hatjegyű biztonsági kódot, majd a zár egy kattanással megadta magát, és az ajtó kinyílt. Otthon, édes otthon!